TAVASZ – VIZSGA eredmények

2018. március 11-én napsütéses reggelen izgalommal készültem a tanfolyam záró partyra. Nehéz előre megjósolni, hogy az 50 év feletti hölgyek mennyire lesznek bátrak teljesen “kezdőként” belevágni a modellkedésbe. Büszkén mondhatom, 22 új jelentkezőnk van.

22 új arc, akik mernek vállalni olyan kihívásokat, mint HOSTESSKEDÉS, MODELLKEDÉS, FOTÓZÁS…

Számomra pedig 22 ember felvirágoztatása a tét.

Az ünnepségünk fényét emelte, hogy Vámos Magda személyesen adott tanácsot tagjainknak. Boros Judit vidámsága, ruhái ragyogtak a teremben. Gyula nélkül a pezsgőzés is nehéz lett volna.

A kedves arcokat kiemelte DR. HAUSCHKA termékekkel Piacsek-Erdei Réka.

….és, hogy ne csak szövegben tudjak beszámolni minderről….

HALMAI GYÖNGYI szolgáltat képeket nekünk.

MINDENKINEK nagyon köszönöm a részvételt!
Puszi: Zsuzska

 

JELENTKEZNI már lehet – Februárban kezdünk

 

Február 11-én (vasárnap) indul a tanfolyamunk Budapesten, Blaha Lujza tér- EUROPEUM Bevásárló Központ- Bp. Pláza Tánciskola termében 11:00 órától.

Minden érdeklődőt szeretettel várok.
Jelentkezni lehet egy rövid bemutatkozó levéllel: zsuzska@voilahostess.com

 

Elsősorban keressük az 50 év feletti hölgyeket, urakat,
hogy megvalósíthassák az álmukat

Tisztelet Társasága Tanfolyam

Természetesen bármely korosztály szereplőit szívesen várjuk, amennyiben nem csak a pénzkereset, inkább az önbizalom növelése a motiváló.

 

1. jelentkezni kell e-mailben, zsuzska@voilahostess.com – rövid bemutatkozó levéllel,
majd sikeres visszaigazolás érkezik a részletekkel kapcsolatban.

2.Ingyenes, tájékoztató első óra

3. Találkozunk 6 alkalommal
Marketing-Protokoll-Kommunikáció-Mozdulatok-Járástechnika-Smink

4. Vizsga party -Oklevelek átvétele

5. Regisztáció az ügynökségbe

Ügynökségünk vállalja, hogy tagjainkat, internetes oldalunkon egy éven keresztül- az előre egyeztetett adatokkal –feltünteti,- információkkal (válogatások, rendezvények, munka lehetőségek) ellátja,- az általunk szervezett rendezvényeken – szereplési lehetőséget biztosít.

6 alkalmas tanfolyamra jelentkezni 3-5 mondatos bemutatkozóval lehetséges. Minimum létszám 10 fő.
A tanfolyamon minden alaplépés elsajátítható, amivel magabiztosan indulhat a karrierünk.

MARKETING- Hogyan lesz egy egyéniségből, termék, letisztult reklám-figura

SMINK-“Aki szép az reggel is szép” alapdolgok a sminktáskában

JÁRÁSTECHNIKA-Sétálásból vonulás lesz, nőből szexszimbólum

KOMMUNIKÁCIÓ- Amikor a szavaknak ereje van…

MOZGÁS- Színpadi etikett, fotózásra való felkészítés

PROTOKOLL-Hogy senkit ne érjen meglepetés

zsuzska@voilahostess.com

HÍREK

Balla Gabi stylist segítségét ezúton is köszönöm!
Kozma Tibor és Kati, gyönyörűek voltatok a műsorban!

http://rtl.hu/rtlklub/reggeli/a-stilus-marpedig-kortalan

Novák Mariann és Méhes Judit, két kedves modellem szereplésével:

http://rtl.hu/rtlklub/reggeli/hogyan-sminkeljuk-magunkat-60-ev-felett

Németh Irénke is nálunk hostesskedik, itt őszintén mesél magáról:

http://rtl.hu/rtlklub/reggeli/karda-bea-annyi-hutlenseget-kaptam-a-multban

 

Újabb fotózáson vagyunk túl. Köszönet.

 

 

Szép nyarat kívánok mindenkinek! Mi már túl vagyunk egy kis sátorozáson a tengerparton és a kunfehértói barackot is már üvegbe zártam, hogy télen is legyen nyár élményem! A családi sátorozós, strandolós, bulizós estéket is szeretném dunsztolni és frissen kipukkantani a hosszú téli estéken. Talán jó barack pálinka formájában….? 🙂

 

 

 

 

 

A következő lehetőség, hogy beszélgessünk,tájékozódjunk és szórakozzunk:

Női Klub regisztráció – 2017. június 15.

Jó hírünk van!
Fantasztikus programokkal várunk benneteket az idei év júniusi Női Klubján!
Gyere el és érezd jól magad! Hívd el barátnőidet is !
Mottónk: Ízek, értékek, élmények.Várunk szeretettel minden régi klubtagunkat és új érdeklődőt!◢ Programok és kiállítók:
Gergely Robi – Oda vagyok Magáért
Dr. Hutás István – A máj védelmében, a mérgek védelmében
Vörös István – Tele van a város szerelemmel
Eszterhai Katalin dedikálja “Majdnem Esterházy” című könyvét
Szórádi Rózsa (FlavonMax)
Dr. Steinberger levek kóstolója
és még sok kiállító!◢ A belépés előzetes REGISZTRÁCIÓHOZ kötött, a belépő díj 1500 forint.◢ A regisztrálók között AJÁNDÉKCSOMAGOKAT sorsolunk ki!◢ Időpont: 2017. 06. 15. (17:00)◢ Helyszín: Magyar Iparszövetség (OKISZ Székház)
(1146 Budapest, Thököly út 58.https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSemOsRofSPi-efmICuTpWLRvYBza-HTjyJtuyEg5K1_Z-yx8w/viewform?c=0&w=1

INDULUNK

Újabb elismerés, újabb összejövetel

Június 13-án 10 órakor várok minden érdeklődőt szeretettel a Czakó Utcai Sportpályán egy kis limonádéra, kávéra, hogy bemutathassam, hogyan is áll a kis ügynökségünk. Elérhetősége a helyszínnek:

8E,110,112,27 buszok Sánc utcai megállójától kis sétára.

Nők 50 felett a Voila Hostess- és Modellügynökség jóvoltából
Modellek: Judit Méhes, Kovács Andrea, Ibolya Kecskeméthy
Fotó: Edit RáczElképzeltem
Smink/haj: Brigi Száraz
Styling: Balla Gabi

Bgtoll - bgstílus fényképe.
Bgtoll - bgstílus fényképe.
Bgtoll - bgstílus fényképe.

 

Ajánlom szeretettel, egyik kedves modellünk ruháit! Jön az esküvő szezon, nyári rendezvények, ahol mindenki elvarázsolódik egy kicsit!

Érezzétek jól magatokat, mindenkinek kívánok jó bulikat, kellemes estéket!

http://www.monamell-pola.hu/

 

Vizsga

Túl vagyunk az ingyenes – 50 + tanfolyamon, köszönjük a Tisztelet Társaságának, egy élmény volt

Vizsga csak meghívott tagjainknak:
2017. 05. 05. Péntek 11 órától
Blaha Lujza tér, EUROPEUM Bevásárló Központ Budapest Pláza Tánciskola

 

Balla Gabi “tollából”:

Ajánljuk még: A nő (k)ékszer

 

Benne voltunk a tévében!

Köszönjük Nagyimre Endre:

 

 

 

Tanfolyamok

 

 

 

 

Elsősorban keressük az 50 év feletti hölgyeket, urakat,
hogy megvalósíthassák az álmukat

Természetesen bármely korosztály szereplőit szívesen várjuk, amennyiben nem csak a pénzkereset, inkább az önbizalom növelése a motiváló.
1. jelentkezni kell e-mailben, zsuzska@voilahostess.com – rövid bemutatkozó levél,
majd sikeres visszaigazolás érkezik a részletekkel kapcsolatban.

2.Ingyenes, tájékoztató első óra

3. Találkozunk 6 alkalommal
Marketing-Protokoll-Kommunikáció-Mozdulatok-Járástechnika-Smink

4. Vizsga party -Oklevelek átvétele

5. Regisztáció az ügynökségbe

Ügynökségünk vállalja, hogy tagjainkat, internetes oldalunkon egy éven keresztül- az előre egyeztetett adatokkal –feltünteti,- információkkal (válogatások, rendezvények, munka lehetőségek) ellátja,- az általunk szervezett rendezvényeken – szereplési lehetőséget biztosít.

6 alkalmas tanfolyamra jelentkezni 3-5 mondatos bemutatkozóval lehetséges. Minimum létszám 10 fő.
A tanfolyamon minden alaplépés elsajátítható, amivel magabiztosan indulhat a karrierünk.

MARKETING- Hogyan lesz egy egyéniségből, termék, letisztult reklám-figura

SMINK-“Aki szép az reggel is szép” alapdolgok a sminktáskában

JÁRÁSTECHNIKA-Sétálásból vonulás lesz, nőből szexszimbólum

KOMMUNIKÁCIÓ- Amikor a szavaknak ereje van…

MOZGÁS- Színpadi etikett, fotózásra való felkészítés

PROTOKOLL-Hogy senkit ne érjen meglepetés

zsuzska@voilahostess.com

Portfólio készítését profi csapatunk vállalja. Itt már csak az egyénen múlik, milyen arcát szeretné megmutatni. Ha készen áll a dologra, stylist, sminkes, fotós fogja a kezét és kezdődhet a munka. Egynapos, kellemes hangulatú fotózás, több megjelenés, több helyszín, esély a legjobb munkákra.

Száraz Brigi-Smink
Balla Gabi-Stylist
Rácz Edit – Fotó

Rácz Edit fotográfus